Iskolai tesztelt oktatási csomagok

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy király. Szörnyű hatalmas volt ez a király, féltek a népek tőle, ha messziről látták, reszkettek tőle, mint a nyárfalevél. Ha ez a király egyet tüsszentett, kengyelfutók s lovas legények vitték hírét az egész országban, s aki nem mondta: “Adj’ isten egészségére!”, halál fia volt. Nem is akadt az egész országban, csak egy ember, ki nem mondja, hogy adj’ isten egészségére. Ez a csillagszemű juhász volt.

Nosza, megfogták a király emberei a csillagszemű juhászt, vitték a király színe elé, s jelentették: – Ihol, felséges királyom, ez a csillagszemű juhász nem akarja mondani, hogy adj’ isten egészségére. Hej, szörnyű haragra lobbant a király! – Mit, te nem mondod, hogy adj’ isten egészségemre?! – Dehogynem mondom, felséges királyom, bizony mondom, hogy: adj’ isten egészségemre. – Nem az egészségemre, hanem az egészségére. – Hiszen mondtam, felséges királyom, egészségemre. Megrántja az udvarmester a juhász subáját, súgja neki: – Te szamár, mondjad, hogy adj’ isten egészségére. – De már azt nem mondom – mondotta a juhász – amíg a király őfelsége a lányát nekem nem adja.

Ott volt a királykisasszony a szobában, megtetszett neki a csillagszemű juhász, jó szívvel a felesége is lett volna, de nem mert szólni. Hanem a királynak sem kellett egyéb, csak ezt hallja, mindjárt bekiáltotta a katonáit: – Vigyétek ezt a legényt, s vessétek a fehér medve tömlöcébe!

Leviszik a legényt a tömlöcbe, hát ott fel s alá jár a fehér medve nagy morogva, három napja nem evett, egy falást nem adtak neki, hogy jól kiéhezzék, hadd szaggassa széjjel a juhászt. Ahogy a juhász belépett, felállott a két hátsó lábára, nagyot bődült. – No most, csillagszemű juhász, vége az életednek! De halljatok csudát, mikor a medve meglátta a juhász csillagszemét, egyszeriben megjuhászodott, lefeküdt a földre, meg se mozdult.

A csillagszemű juhász pedig egész éjjel dúdolt, fütyült s mikor reggel lement az udvarmester, szeme-szája tátva maradt, azt hitte, hogy csontját sem találja a juhásznak, s hát ím, ott állott előtte elevenen, kutyabaja sem volt.

Fölvezetik a juhászt a királyhoz s jelentik: – Felséges királyom, él a juhász. – Jól van, jól – mondja a király – de azért megijedtél, ugye? Hát most mondod-e, hogy adj’isten egészségére? Felelte a juhász: – Nem, amíg a leányát nekem nem adja, ha tíz halálba megyek is. – No, hát vessétek tíz halálba! – rikkantott a király.

Vitték a legényt a tömlöcbe, amelyikbe tíz óriási sündisznó volt elzárva. De bezzeg ezek nem szelídültek meg a szemétől, mert egyszerre tíz sündisznónak nem nézhetett a szemébe. No, hanem volt a csillagszemű juhásznak egy szépen szóló furulyája, azt a subája alól előhúzta, elkezdett furulyázni, kezdette andalgósan, folytatta szaporázva, S hát, uram teremtőm, táncra kerekedtek a sündisznók, járták elébb lassan, azután sebesebben, addig járták, míg el nem dűltek s azután lefeküdtek, aludtak, minta bunda.

Megy le reggel az udvarmester, összecsapja a kezét: – Hát te élsz? – kérdi a csillagszemű juhásztól. – Nem is halok meg – mondja a juhász – míg a király leánya a feleségem nem lesz. Fölvezetik a király színe elé. – No, te legény – mondja a király -, most már tíz halál torkában voltál, még most sem mondod, hogy adj’ isten egészségére? – Nem én, felséges királyom, ha még száz halálba visznek is, míg a leányát nekem nem adja.

– Hát akkor vigyétek száz halálba! – ordított a király nagy haraggal, s vitték a csillagszemű juhászt le abba a tömlöcbe, amelynek közepén volt egy kút, annak a belseje ki volt rakva száz kaszával, a fenekén égett egy mécses. Akit abba beledobtak, az onnét élve ki nem került soha. “Hej, szegény fejem – gondolta magában a juhász -, ennek már fele se tréfa!” Szól a katonáknak, hogy menjenek egy kicsit ki a tömlöcből addig, míg gondolkozik, hogy mondja-e: adj’ isten egészségére.

Kimennek a katonák, s a juhász nagy hirtelen a fokosát beleszúrja a kút köblébe s a fokosra ráakasztja a tarisznyáját, aztán rá a subáját, a suba nyakára az árvalányhajas kalapját s azzal szépen meghúzódik a tömlöc sarkában. Bejöttek a katonák s kérdik: – No, meggondoltad-e? – Meggondoltam – mondja a juhász -, de mégsem mondom, hogy adj’ isten egészségére. – No bizony, ha nem mondod, belé is taszítunk a kútba.

A katonák azt hitték, hogy a juhász már ott áll a kút mellett, a subáját, a fokosát, a mindenét beletaszították a kútba s mikor látták, hogy a kút fenekén a mécses kialudt, szentül azt hitték, hogy meghalt a juhász.

Megy le reggel az udvarmester, hadd lássa ő is, igazán elpusztult-e a csillagszemű juhász. Hát halljátok csak, ott ült a kút mellett, furulyázott.

Felviszik a király elé, s mondja neki a király: – No, te legény, mostan száz halálban voltál, mondod-e, hogy adj’ isten egészségére? – Nem én, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja. – Abból nem lesz semmi – mondta a király, pedig nem tudom, mit adott volna azért, ha a juhász azt mondja egyszer, hogy adj’ isten egészségére! “Hiszen – gondolta a király -, majd kevesebbel is megelégszel te.”

Befogatott a bársonyos hintajába, maga mellé ültette a csillagszemű juhászt, s úgy hajtatott az ezüst erdőbe. Mondta neki: – Látod-e ezt az ezüst erdőt, te juhász? Neked adom, ha azt mondod, hogy adj’ isten egészségére. Tetszett a juhásznak az erdő, de most is azt mondta: – Addig nem, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja.

Aztán az erdőből kihajtatott a király s messziről ragyogott feléjük az arany vár. – Látod-e azt az arany várat, juhász? Neked adom, ha azt mondod, adj’ isten egészségére. – Nem mondom, felséges királyom, míg nekem nem adja a leányát. Mentek tovább, s értek a gyémánt tóhoz. – No, te juhász – mondta a király – neked adom az ezüst erdőt, az arany várat s a gyémánt tavat, csak egyszer mondjad, adj’ isten egészségére. – Nem mondom én, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja. – Hát jól van, neked adom a leányomat, de aztán mondjad is, hogy adj’ isten egészségére!

Na, hazamennek, s a király mindjárt kihirdetteti az egész országban, hogy férjhez adja a lányát a csillagszemű juhászhoz, jöjjön, aki jöhet a vendégségbe, lesz étel, ital elegendő, különösen, ha hoznak magukkal. Hiszen lett lakodalom, hét országra szóló. Ott ült a csillagszemű juhász a király mellett, ettek, ittak, vígan voltak. Egyszer aztán hozzák a tormás húst, nagyot prüsszent erre a király, s hadarja egymásután a csillagszemű juhász: – Adj’ isten egészségére, adj’ isten egészségére, adj’ isten egészségére! – Mondta valami százszor. – Jaj, jaj, ne mondd tovább, inkább neked adom az egész országomat.

Ott egyszeriben meg is koronázták a juhászt, ő lett a király, de bezzeg jó sorsa lett ezután a népnek. Szerették is ezt a királyt. Ha prüsszentett, egy szívvel, lélekkel kiáltotta mindenki: “Adj’ isten egészségire!” Aki nem hiszi, járjon a végire s ezt a mesét adj’ isten egészségére!