A Többnyelvűségi Kutató Központ megrendülten értesült arról, hogy Franz Dotter (1948-2018), a klagenfurti Alpok-Adria Egyetem jelnyelvvel foglalkozó professzora, a múlt hét péntekjén egy tragikus baleset következtében elhunyt. Dotter professzor jelentős szerepet játszott az európai jelnyelv-kutatások fejlődésében és megkerülhetetlen szerepe volt …
2018. március 2-án megrendezésre került a Trefort-kerti Tájfutás vetélkedő, Az ELTE Egyetemi Anyanyelvi Napok programsorozatának keretén belül. A versenyt a NyelvEsély tantárgy-pedagógiai kutatócsoport és a Magyar jelnyelvi minor munkatársai készítették elő és vezényelték le. A játékos feladatok a többnyelvűség és …
Az ELTE Egyetemi Anyanyelvi Napok alkalmával megjelent az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi Tudományos Diákköröket bemutató kiadványa, melyben a Két- és Többnyelvűségi Diákkör bemutatkozását is olvashatják az érdeklődők. Az online változatot itt közöljük.
Az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete által szervezett Egyetemi Anyanyelvi Napokon, a NyelvEsély tantárgy-pedagógiai kutatócsoport és a Magyar jelnyelvi minor támogatásával, az egyes programokon lehetőség volt a jelnyelvi tolmácsolás igénybevételére. A programok közül, Andics Attila Szót értenek-e velünk …
A Szekszárdi SZC Esterházy Miklós Szakképző Iskolája és Kollégiuma 2018.02.22-én a Magyar Parasport Napján rendhagyó iskolai napot tartott. Ezen a napon az MTA NYTI TKK munkatársai, Nagyné Kiss Anna, Sztari Bernadett és Holecz Margit tartott érzékenyítő programokat. Az iskola igazgatónőjével, …
Figyelem, jelentkezzetek! Az ELTE Bölcsészettudományi Karán a 2017/2018-as tanévben az Egyetemi Anyanyelvi Napok keretében megrendezzük a „Trefort-kerti Tájfutás” versenyt. A verseny ideje: 2017. március 2. 11:00. Helye: Múzeum krt. 4 Trefort-kerti Campus. Jelentkezni lehet: e-mailben a trefortkertitajfutas@gmail.com címen. Jelentkezési határidő: …
2018. január 1-én új, jelentős projekt indult az MTA Nyelvtudományi Intézet Többnyelvűségi Kutatóközpontjában: az EFOP-1.1.5-17-2017-00006 pályázat keretében a Központ kiterjedt tudományos és alkalmazott kutatásokkal segíti a jelnyelvi szótárépítést és ezáltal akadálymentesített infokommunikációs szolgáltató platform fejlesztését, a SINOSZ és az MVGYOSZ …
Schmidt Ildikó, az MTA Nyelvesély Kutatócsoport tagja 2017. 12. 9-én bemutatta most megjelenő tankönyvét a Károli MID-napon. A könyv címe: Betűrend. MagyarOK alfabetizáló munkafüzet. A könyv a szerző sokéves, elméleti és empirikus kutatómunkáján és saját oktatási tapasztalatain alapszik, és kitűnő …
A központ munkatársai a tegnapi nap folyamán megtartották előadásukat az V. Vályi András Anyanyelv-Pedagógiai Konferencia keretén belül. Bartha Csilla, Holecz Margit és Romanek Péter Zalán: Jelnyelv az oktatásban – lehetőségek és korlátok című előadását a szerzők közül ketten mutatták be. …
Munkatársunk, Tücsök Dorottya 2017.11.21-én megtartotta Nyelvünk jövője című előadását, a Soproni Tudós Ismeretterjesztő Társulat őszi szabadegyetemén.