Back

A járvány okozta veszélyhelyzet hatása a humán(tudományi) kutatásokra című konferencia

Az MTA–ELTE Lendület Lingvális Artikuláció Kutatócsoportja – az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tématerületi Kiválósági Programjának támogatásával – A járvány okozta veszélyhelyzet hatása a humán(tudományi) kutatásokra címmel online konferenciát rendezett. Az esemény időpontja: 2020. október 22., helyszíne: a MS Teams online felülete volt. A konferencia kerekasztalai és előadásai számos nézőpontból, kontextusban és színtéren vizsgálták a világjárványhoz kapcsolódó korlátozásoknak a kutatókra és kutatásokra gyakorolt rövid és hosszabb távú következményeit. A tudományos rendezvény egyik kerekasztalán való részvétele mellett önálló előadást tartott a Többnyelvűségi kutatóközpont vezetője, Dr. Bartha Csilla is. Ebben a pandémia nyelvi vonatkozásait és a hozzáférés kérdését járta körül a marginalizált (pl. a jelnyelvhasználó siketek és a romani/  romani-magyar kétnyelvű) csoportok, közösségek esetében, majd pedig az MTA-NYTI NyelvEsély Szakmódszertani Kutatócsoport járványügyi helyzettel kapcsolatos új kihívásait és az ezekre adott megoldásait foglalta össze. A konferenciáról további információ és a teljes program elérhető a Lendület Lingvális Artikuláció Kutatócsoport honlapján: http://lingart.elte.hu/konferenciaprogram/.

Gratulálunk az érdekes szakmai tanácskozás minden előadójának és résztvevőjének!